A faragatlan tuskó és a kompromisszumkész Jin Fa esete
Tegnap délután “Gizi” barátnőm megkért, hogy kísérjem el egy nehéznek ígérkező megbeszélésre, ahol az asztalosukkal kellett egyeztetnie egy hibásan elkészített bútor sorsáról.
Gizi barátnőm nincs könnyű helyzetben, ugyanis épp most tapossa dupla Jin Fa szerencseoszlopának utolsó évét, vagyis szörnyen konfliktuskerülő periódusát éli.
Legnagyobb problémája valóban az volt miként is közölje a vállalkozóval, hogy nem veszi át a hibás bútordarabot úgy, hogy közben ne kelljen hosszú és kíméletlen vitába bonyolódnia a kigyúrt, nagydarab, széttetovált szakemberrel.
Utólag Gizi bevallotta nekem, hogy a megbeszélés alatt végig folyt róla a víz, de kívülről nézve én csak annyit láttam, hogy egy kedves, higgadt lány, az ingerült, flegma válaszokat figyelmen kívül hagyva ésszerű érveivel, néhány perc alatt ellenállás nélkül vitte keresztül az akaratát.
A kellemetlennek ígérkező tárgyalást végig Gizi vezette, és türelmes hanghordozással, de mégis megingathatatlanul ütős érvekkel, nem maradt kiskapu a vállalkozónak: A bútort végül féláron fogja számolni és elvégzi a szükséges átalakításokat is ingyen, ami már közelítő lesz az eredetileg megbeszélt tervhez.
Ismét élesben győződhettem meg a Jin Fa energia finom és most pozitív értelemben vett “manipuláló erejéről”, ahogyan a vesztes pozícióból megértővé varázsolta a mogorva vállalkozót.
A Jin Fa alacsony szinten konfliktuskerülő és megalkuvó, de ugyanez a tulajdonsága magas szinten alkalmassá teszi arra is, hogy ellenállás nélkül elérje amit akar. Igazi békítő, moderátor, aki az ellentéteket feloldja, a feleket közös nevezőre hozza.
Az asztrológiában a tökéletes időpontok kiválasztásánál Jin Fa napokat szoktunk keresni minden olyan megbeszélés, vagy sikamlós tárgyalás időzítésére, amikor kerülni szeretnénk a nyílt összetűzést, ill. megegyezést akarunk elérni.
Ezeken a napokon ugyanis az emberek kevésbé makacsak és könnyebben engednek az elképzeléseikből.
(A Jin Fa napokat a Sikernaptárban » vagy a Kalkulátor » segítségével tudod kiválasztani.)
A hab a tortán pedig az volt, amikor ma reggel elővettem a naptáram és megláttam, hogy tegnap természetesen dupla Jin Fa napunk volt… 🙂
Nagy Melinda
Ha úgy érzed másokat is érdekelhet a bejegyzés, köszönöm ha megosztod, vagy like-olod a cikket
Nézd meg induló tanfolymainkat is
Másfél éves kezdő és haladó képzések, valamint ingyenes "gyorstalpaló" minivideók. Semmilyen előképzettség nem szükséges.