Kínai asztrológia – a tökéletes időzítés alapjai 1.rész

Mikorra időzíts egy életbevágó megbeszélést, mely napra írj be egy első randit, mikor kerüld a hosszútávú döntéseket?

Ebben a pár részes sorozatban a Kínai Asztrológiában használt időzítési módszerekről osztok meg veletek néhány kullisszatitkot. Ugyanezt a módszert használtuk Nemes Balázs programozó barátommal, az éves Kínai Sikernaptárban szereplő kiemelkedő napok kiszámításainál is.

Szinte minden hónapban találkozunk olyan kiemelkedő eseményekkel, amikor jól jönne egy kis hátszél az Univerzumtól.

Kapcsolatépítő napok

Elsőként következzenek az úgynevezett kapcsolatépítő napok magyarázatai (Részlet a 2017-es Kínai Sikernaptárból)

screen-shot-2016-10-30-at-10-55-21“Ha tökéletes időpontot keresel egy társasági eseményre, fontos rendezvényekhez, randihoz, vagy családi összejövetelre, érdemes a képen látható  ikonnal jelzett napok közül választani, ugyanis az emberek jóval fogékonyabbak ilyenkor egymás energiáira, könnyebben nyitnak, és közlékenyebbek is, mint egyébként. A fenti időpontok támogatnak minden olyan tevékenységet ahol egy közvetlen hangulat megteremtését szeretnéd elérni, vagy szükség van az emberek közötti távolságtartás feloldására. Tipp: Ha üzleti célra használod a közösségi médiát, ezeken a napokon mindenképp posztolj és az átlagosnál sikeresebb lehet a bejegyzésed.”

Technikai magyarázat: Románc Virág csillagok

Ezeken a napokon a beszédes nevű Románc Virág csillagok aktíválódnak, (a szakirodalomban peach-blossom, vagy barackvirág csillagok néven is találkozhatsz velük)

Ez a konstelláció a te személyes horoszkópodban is benne lehet, amit  itt tudsz leellenőrizni: Horoszkóp kalkulátor  (Keresd az RV feliratot bárhol a horoszkópodban)

romanc-virag

Románc Virág csillaggal az emberek kedvesek, barátságosak, nyitottak, jókedvűek, könnyen ismerkednek és könnyen építenek kapcsolatokat. A szépségre való érzékenységük miatt egy-egy művészeti ágban is tehetségesek, de legalábbis jó ízléssel rendelkeznek.

Férfiak esetében udvarias és kedves alaptermészetet jelent, aki szereti a szépséget és élvezi a társasági életet. Nőknél külső jegyekben is érezhető a konstelláció, vagyis egy természetes belső vonzverővel rendelkező személyről beszélünk.

Ha több Románc Virág csillag is van a képletben, akkor a karrierben is megjelenhet a nyilvánosság, így nem ritka, hogy színészek, vagy közszereplők horoszkópjában többet is találunk belőlük. Románc  Virág csillagokkal a  szülött tanárként vagy előadóként is jól megállja a helyét,  de sikeres lehet még marketing vagy kommunikációs terülteten is.

A Románc Virág csillagok kapcsolatokat, románcokat és flörtöket is mutatnak. Az ereje abban rejlik, hogy a képlet tulajdonosának nem okoz gondot szóba elegyedni a másik nemmel.

Ahogy a való életben minden virág, - úgy jelképesen a Románc Virág csillagok is érzékenyek a vízre. Amennyiben Víz elemmel találkoznak, (pl. víz tranzitok alkalmával, vagy a radixban hangsúlyos a víz elem), akkor a szülött különösen attraktív megjelenésű és kiemelkedő a szexuális kisugárzása, még akkor is, ha ennek talán ő maga sincs tudatában.

Ha a jövőben te is szeretnéd időzítésekhez használni a Románc Virág napok kapcsolatépítő erejét, - de nem végeztél még kínai asztrológia tanfolyamot, vagy nincs kedved a fenti kalkulátorral számolgatni - akkor figyelmedbe ajánlom a 2017-es Kínai Sikernaptárunkat, melyről a képre kattintva olvashatsz bővebben:

fullsizerender

Mindenkinek csodákban gazdag, és vidám társasági élettel fűszerezett novembert kívánok

Szeretettel

Nagy Melinda

Ha úgy érzed másokat is érdekelhet a bejegyzés, köszönöm ha megosztod, vagy like-olod a cikket