A Kakas Éve előrejelzés I.rész – avagy hogyan kerüld el idén a nyilvános beégéseket…

Emlékszel a jogász bálos kvízjátékra a Bridget Jones naplója című filmből? Ha nem, akkor most jól nézd meg az alábbi kis videó bevágást, mert a 2017-es év legfőbb asztrológiai üzenete ebben az 1 percben sűrűsödik össze. Bridget, elhamarkodott okoskodásával, irgalmatlanul leég a jogtanácsosok bálján, persze szerelme, Mark Darcy szeme láttára. A helyzet elkerülhető lett volna, ha szerényebbre veszi a figurát és odafigyel  jobban a többiekre is... (Indításhoz katt a videóra)


Nem véletlenül hoztam fel ezt a filmrészletet a Kakas évéről szóló nagy előrejelzés kapcsán, és a rövid technikai magyarázat után már Te is érteni fogod, miért érdemes megfogadni most különösen ezt a tanácsot. 🙂 Ezután pedig megmutatom, hogyan védheted ki a hasonló helyzeteket  2017-ben?

A Kínai Asztrológia szerint a Kakas éve hivatalosan 2017 február 3.-án 16 óra 35 perckor kezdődik. (Figyelem, az asztrológiai szolárév kezdete nem összekeverendő a Holdújévvel!) Az év indulásának pillanatában a legmeghatározóbb üzenet a nap és az év oszlop között létrejövő ún. Tükör konstelláció lesz, melyet a Jin Fém által uralt Kakas szimbólum kelt majd életre.



Ha követed a bejegyzéseimet, akkor valószínűleg már halhattál a Jin Fémekről, vagyis az olyan emberekről, akik a csillogásukkal, és borotva éles eszükkel bármikor képesek magukra vonni a figyelmet. A keleti metafizika szerint a Kakas szimbólum ezt a  Jin Fém minőséget hozza felszínre, így az idei év duplán erős hatása minden lehetőséget megad majd arra, hogy az eddig megszerzett tudásunkkal kitűnjünk, és nagyobb figyelmet kapjunk ott, ahol szeretnénk.  (Természtesen ha bárhol a személyes képletedben megtalálható a Jin Fém, vagy a Kakas szimbólum, akkor az előrelépés lehetősége Nálad most hangsúlyosan előtérbe kerül.)   A Kalkulátort itt találod »»»

2017-ben az elméleti tudást igénylő területek kerülnek majd előtérbe.

Ennyi Jin Fémmel az év indulásának pillanatában minden esély megvan arra, hogy egy egzisztenciálisan sikeresebb évnek nézzünk elébe, de a boldoguláshoz fontos lesz a megszokott rutin mellett elővenni időnként az iskolában tanult jó öreg elméleti tudást,  ill. kreatív képzelőerőnket is.


 Minden olyan szakma előnyt fog élvezni, ahol teret kap az intellektus, legyen szó szellemi, filozófiai, vagy bármilyen elméleti ismereteket igénylő dologról.


Az év erős Jin Fém energiája támogatni fogja a megszokottól eltérő, legmeghökkentőbb gondolatok valóra válását is, ill. a nem hétköznapi   ötletek megvalósítását. Minden olyan terv, vagy vállalkozás hátszelet kap, ahol megjelenik az egyedi kivitelezés, vagy az újszerű megközelítés. A Tűz Kakas évében ha megpróbálod máshogy csinálni mindazt, amit eddig, ha bele tudsz csempészni valami olyant a meglévőbe, amit senki más nem csinál, ez a különbözőség a szakmád fölé emel, elismerést, és anyagi profitot is hoz majd a konyhára. Amennyiben vannak ötleteid, melyeket korábban "túl merésznek" ítélve félretettél, itt az ideje, hogy elővedd és leporold őket, mert a Kakas évében az egyediség, különlegesség, vagy extrémitás sikerre lesz ítélve.

Hol bukhatsz el a Kakas évében?

Az év indulásának pillanatában létrejövő "Kakas Tükör" konstellációja amellett, hogy kiemeli és megjutalmazza a tehetséget,  egyben felerősíti azt a tendenciát is, hogy nagy individualizmusunk közepette könnyen elszálljunk magunktól, és túlokoskodva a dolgokat, esetleg magas lóról beszéljünk olyanokkal, akikkel nem kéne. Szerencsére az Univerzum sosem hagyja sokáig burjánzani a megfékezhetetlen egót, így ha a kelleténél nagyobb arccal viseltetünk környezetünk iránt, a Kakas Tükör konstellációja egy tökéletesen időzített nyilvános megszégyenüléssel hamar kihúzza majd alólunk magabiztosságunk fő alappilléreit.

Résen kell hát lenni, mert a Kakas Tükör hatására megnő az esélye annak is, hogy nagyvonalúan szemet hunyva saját hibáink felett (kevés olyan ember él a Földön 2017-ben, aki valamit is jobban tudna nálunk) mások gyengeségeit egészen felnagyítva érzékeljük.  A késztetés egész évben erős lesz, hogy a végsőkig elmenjünk igazunk megvédésében, legyen szó a legnagyobb ostobaságról, még jóval azután is, amikor már napnál is világosabb a tévedésünk.


2017-ben problémáink legnagyobb része a túlburjánzott önérzetünkre lesz visszavezethető.


Két kulcs a Kakas évéhez

A Kakas évében a tudásra alapozott önbizalom nem lesz alaptalan, bár  itt hangsúlyozni kell, hogy valódi és alapos tudásról beszélünk, nem pedig az itt-ott összeolvasott "bulvárról".  Amennyiben csak az utóbbira támaszkodva szeretnénk villantani egy nagyot, bizony a Kakas év akár több nyilvános kellemetlen szituációval mutatja majd meg hol a helyünk. Ha egy Bridget-hez hasonló szituációban találjuk magunkat, feltétlenül érdemes felidézni, -  hogy bár ezek a megszégyenülések érzelmileg megsemmisítők lehetnek, mégis minden esetben csak jelzések voltak arra, hogy túlpöffeszkedett egónk  már a további fejlődésünk útjában állt.

Az alábbi két mondatot mindenképpen jegyezzük fel  magunknak, és a megfelelő pillanatban ne essen nehezünkre kimondani:  

  • "IGAZAD VAN, TÉVEDTEM.
  • "ERRE A KÉRDÉSRE LEHET, HOGY MÁS JOBBAN TUDJA NÁLAM A VÁLASZT."

A filmbéli jeleneten kívül had meséljek el egy pozitívan végződött történetet is az egóról, amit Mesterem Swami Véda osztott meg velünk egyszer.


(A kép csak illusztráció)


Swami Véda (a horoszkópjában alapból benne volt a Jin Fém és Kakas szimbólum), 5 évesen már fejből fújta a Védák teljes szövegét. 9 évesen ismert gyermektanítóként utazott Indiában édesapjával. Csodagyereknek tartották.


A Jin Fém és a Kakas szimbólum a horoszkópban mindig azt jelzi, hogy a képlet tulajdonosa valamilyen területen képes kitűnni az emberek közül.


Egy-egy városban olyan is előfordult, hogy meditációja közben néhányan odamentek felemelni a takaróját és benézni az ülése alá, vajon nem lebeg-e a levegőben az ülőpárnája felett?

Saját elbeszélése szerint, mindez annyira nem tett jót fiatalkori egójának, hogy 17-18 éves korára "olyan beképzelt kamasszá serdült, amilyent még nem látott a világ."

Emiatt igen lelassult a saját személyes fejlődése is, hiszen legtöbbször úgy tekintett a tanárokra, hogy "ugyan ki tudna újat mondani neki?" Hosszú évekbe telt, míg végül rátalált igazi Gurujára, Swami Rámára, aki kellően erős egyéniség volt ahhoz, hogy képes legyen lenyesegetni ezeket a vadhajtásokat ifú növendékéről. Mesterem hamar megtanulta, hogy a Guru az előrehaladott tanítványokat bizony nem éppen a legkellemesebb módszerekkel képzi tovább. Amikor a Guru úgy találja, hogy a "pádáván" fejlődésének szempontjából intenzívebb leckére van szükség, olyan helyzetek elé állítja azt, ahol nincs más választása, mint felülkerekedni a gyengeségeken...

Így Swami Ráma sem kímélte Swami Védát... Történt egyszer, még a 60-as évek végén, Amerikában egy minnesotai rendezvényen, hogy Swami Véda - mint mindig - akkor is elsőként érkezett Mestere előadására. Szokás szerint sietett, hogy a legjobb helyet elfoglalhassa az első sorban, ahol minél közelebb lehetett szeretett Mestere különleges aurájához.  Lassan megtelt a csarnok, az ajtóban megjelent a Guru, és belépett a terembe. Minden szem rá szegeződött, ő pedig egy pillanat alatt végigpásztázta és felmérte a hallgatóságot. Szeme azonnal megakadt az első sorban ülő túlbuzgó tanítványán, aki a kiemelt "VIP" helyen várta, hogy végre észrevegyék. A Mester lassan előresétált, miközben le sem vette szemét tanítványáról. A hátsó sorokban ülő vendégek is nyújtogatni kezdték nyakukat, hiszen a Gurura tekintve azonnal világossá vált, hogy valami történik az éterben. A zsúfolt teremben néma csend lett. A légy zümmögését is hallani lehetett, tapinthatóvá vált a feszültség. A Guru fellépett az emelvényre, miközben még mindig Swámi Védán tartotta a tekintetét, majd a következő pillanatban ráförmedt.

- Nem szégyelled magad, hogy tanító létedre itt pöffeszkedsz az első sorban? Csak nem képzeled magad különbnek a többi vendégnél? Meg ne lássalak még egyszer legelöl! Most pedig kifelé a teremből!” - mutatott a kijáratra.

Swámi Véda megsemmisülve szedte össze cókmókját, és a rengeteg vendég előtt megszégyenülten távozott. Leült kint a kertben egy padra és legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Ennél nagyobb szégyen nem érhette... Egója a porba hullt - mindenki, az összes addigi tanítványa fültanúja volt az esetnek, akik pedig nem, azok majd megtudják másoktól...

Ebben a pillanatban meghallotta belül Mestere gyengéd, végtelen szeretettel teli hangját: "Meg kellett ezt tennem Teérted..."

Megpróbált uralkodni zaklatott érzésein, majd eszébe jutott, hogy figyelmét a légzése áramlására irányítsa, ahogyan tanulta. Ez a legnehezebb helyzetekben is segített elcsendesíteni elméjét.

Amint elkezdte figyelni légzését, kavargó érzelmei is egyre elcsitultak, míg végül azt nem érezte, hogy Mestere megfoghatatlan jelenléte egyre mélyebb meditatív állapot felé húzza. Néhány perccel később, ott kint a padon ülve megértette:

Mielőtt kész a tanítvány, mindig van egy utolsó akadály, amit le kell küzdenie. Swami Védánál ez az Egója volt. Guruja felmérte az előtte álló hosszú éveket, a fáradtságos küzdelmeket, míg a saját erejéből felül nem kerekedik karaktere gyengeségén, és úgy döntött itt és most segít neki... A Mesternek hatalmában állt felgyorsítani a karmát.  Az inkarnációs blokkot egy szempillantás alatt, egyetlen  nehéz tapasztalatba sürítve feloldotta azt.  

Swami Véda akkor - a 2017-ben mindnyájunkra vonatkozó - "Kakas tükör" állás magas szintjét élte meg. Önsajnálat helyett felismerte, hogy mi az a blokk, ami közte és a teljesség között állt.


Persze gondolhatod, hogy Te még nem vagy elég felkészült arra, hogy ilyen körülmények között juss a Nirvánába... 🙂 Ez rendben is van. Azonban ebben az esetben is emeld fel az év energiáit magas szintre azáltal, hogy nagyobb alázatot tanúsítasz azokban a helyzetekben, ahol máskor már jól megmondanád a magadét. Ez pedig azokkal szemben lesz a leglényegesebb, akiket  magadnál valamiért kevesebbre tartasz. Így tudod a Kakas év önismeretre és önmegvalósításra ösztönző energiáit a legtökéletesebben felhasználni.


2017-ben egyszerűen csavard alacsonyabb hőfokra az önérzeted, ezzel teheted a legnagyobb lépést a sikeresség, boldogság, és az életed valódi céljának megvalósítása felé.


Az éves előrejelzés hamarosan megjelenő második részében egy kicsit gyakorlatiasabb értelemben is megnézzük, hogy kik lesznek azok akik a legnagyobb hátszélre számíthatnak 2017-ben. És persze arról  is írni fogok, hogy milyen lépésekkel stabilizáljuk / emeljük az anyagi helyzetünket 2017-ben.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni az előrejelzés következő részéről iratkozz fel az oldal alján található Hírlevelemre.

Ha úgy érzed másokat is érdekelhet a bejegyzés, köszönöm ha megosztod, vagy like-olod a cikket

Alaptanfolyam indul 2017 márciustól

Másfél éves kezdő és haladó képzések, valamint ingyenes "gyorstalpaló" minivideók.  Semmilyen előképzettség nem szükséges.